Átadták a forgalomnak az M25 autóút északi ütemét

Nyáron fejeződött be a 252. sz. főút rekonstrukciója és a 2502 j. út Andornaktálya elkerülő út építése, a mai naptól pedig már az M25 autóút 4 kilométeres szakaszát is használhatják az erre közlekedők.

Tovább

Befejeződött a 252. sz. főút rekonstrukciója és a 2502 j. út Andornaktálya elkerülő építése

Az M25 autóút kivitelezése jelenleg is több ütemben zajlik. A kapcsolódó két kisebb beruházás keretében megépült szakaszok nyújtotta magasabb utazási komfortot pedig már most is élvezhetik az erre közlekedők. Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, Habis László, Eger polgármestere, Vámosi László, Andornaktálya polgármestere és Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese tartott szakaszzáró sajtótájékoztatót.

Tovább

Megkezdődtek az M25 autóút déli ütemének kivitelezési munkái

Az uniós és hazai források felhasználásával megvalósuló teljes beruházás során 19 km új nyomvonalú, 2×2 sávos autóút épül közvetlen csatlakozással az M3-as sztrádához. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője, Habis László, Eger polgármestere és Mayer András, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese szakaszindító sajtótájékoztatót tartott az M25 autóút déli üteme kapcsán.

Tovább

Tovább gyorsul a hazai közutak fejlesztése, felújítása

A közúthálózat bővítése a következő években összesen mintegy 2500 milliárd forintos ráfordítással kap új lendületet, e keretösszeg több mint felét hazai költségvetési forrás fedezi. A tervek megvalósítása jó ütemben halad: a kormányhatározatban nevesített beruházások több mint 70 százaléka már legalább a szerződéskötésig eljutott – hangzott el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közös évzáró sajtótájékoztatóján, 2017. december 13-án, Budapesten.

Tovább

2018 NYARÁRA MEGÉPÜL AZ M25-ÖS AUTÓÚT ÉSZAKI ÜTEME A KAPCSOLÓDÓ BERUHÁZÁSOKKAL

Az M25 autóút – melynek része a mintegy 4 km hosszú északi ütem – fejlesztésének befejezését követően Eger bekapcsolódik az ország gyorsforgalmi hálózatába. Budapest és Eger között 15 perccel csökken a menetidő. Az M25 északi ütem alapkőletételi ünnepségén jelen voltak Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Nyitrai Zsolt, miniszterelnöki megbízott, Eger és […]

Tovább

Megkezdődnek az Eger gyorsforgalmi hálózatba való bekötéséhez kapcsolódó beruházások munkálatai

Az M25 autóút kapcsolódó beruházásaként megépül az andornaktályai elkerülő, valamint megvalósul a 252. sz. főút rekonstrukciója is. A fejlesztésnek köszönhetően az érintett települések tehermentesülnek a naponta áthaladó forgalom zajától, a környezeti ártalmaktól és a tranzit forgalom jelentette balesetveszélytől is. A munkálatok miatt a jövő héttől a 25. sz. főúton forgalomterelésre kell számítani.

Tovább