Elkészült Miskolc komplex infrastrukturális fejlesztése – átadták az Y-hidat is magában foglaló beruházást

Elkészült Miskolc egyik legösszetettebb infrastrukturális fejlesztése. Az Y-híd, az új körforgalom és a Vörösmarty utca négysávossá bővítésének mai átadásával – valamint a kapcsolódó beruházások jövő tavaszi befejezésével – megszűnnek a környéken csúcsidőben jelentkező torlódások és egyszerűbbé válik a Tiszai pályaudvar megközelítése.

A városban több évtizedes igény volt arra, hogy megoldják a Martinkertváros és Szirma belvárossal való kapcsolatát. Emellett igény volt arra is, hogy a Miskolcon keresztülhaladó teherforgalom a jövőben ne a belvároson át közlekedjen, valamint az, hogy a településre beérkező 3. sz. főúti és a kelet–nyugati irányú autósforgalom a Vörösmarty utca vonalában kialakított új tengely mentén – amelynek egyik központi eleme az Y-híd – hagyja el a várost.

Miskolcon egy olyan sokrétű beruházási csomag valósult meg, amely jelentős közlekedési hatásai, hálózati szerepe mellett a városrehabilitáció fontos eszköze is volt. A különféle közlekedési módok biztonságos igénybevételét lehetővé tevő fejlesztés a városképet is pozitívan meghatározó emblematikus műtárgyakkal gyarapítja a várost.

A NIF Zrt. a vállalkozási szerződést a HE-DO Kft.-vel 2019. október 1-jén írta alá. A munka nemcsak a kivitelezést, hanem a tervezést is magában foglalta, ezért az alapkő letétele után készítette el a pontos kiviteli terveket a Speciálterv Építőmérnöki Kft. A konkrét kivitelezési munkák ezért csak ezt követően, 2020 tavaszán kezdődtek meg.

Az építkezés megkezdése után jelentős változtatások történtek a kivitelezésben. Az eredeti tervekben nem szerepelt a beruházás alatt elkerülő alternatívaként, azt követően normál városi útként funkcionáló Csokonai Vitéz Mihály utca meghosszabbítása, a hídnál található P+R parkoló megépítése, a Kisfaludy utcai közúti híd teljes felújítása, valamint Martinkertvárost a Szinva-parti kerékpárúttal 420 méter hosszúságban összekötő új kerékpárút kialakítása sem.  Ezek az utólagos kiegészítések előnyére váltak a teljes beruházási csomagnak.

A beruházás előnyeit a mai naptól érezhetik a közlekedők, mivel az Y-híd, az új körforgalom és a Vörösmarty utca négysávossá bővítésének átadásával – valamint a kapcsolódó beruházások jövő tavaszi befejezésével – megszűnnek a környéken csúcsidőben jelentkező torlódások és egyszerűbbé válik a Tiszai pályaudvar megközelítése is.

Az impozánst látványt nyújtó Y-híd sokat javít a környék megítélésén

A formája alapján csak Y-hídként emlegetett átkelő javítja Martinkertváros elérhetőségét, így az ott élők gyorsabban juthatnak el a városközpontba.

A részben előre gyártott elemekből álló, részben monolit vasbeton szerkezetű, 12+4 támaszú, háromágú híd kiváltja a korábbi szintbeli vasúti kereszteződést. A híd szerkezete 18 ezer m3 monolit vasbeton felhasználásával készült, 4800 m előregyártott hídgerenda beépítésével és a támfalakat 3700 db helyszínen gyártott betonelemből készítette el a kivitelező. A hídágak találkozásánál jelzőlámpás forgalomszabályozást építettek ki. A hídon átlátható, üveg zajvédő falelemeket emeltek, gyalogos közlekedést biztosító felvonókat és lépcsőket alakítottak ki. Az Y-hídnak a közlekedési funkcióin kívül a városképi jelentősége is óriási. Robosztus méretei ellenére a városi környezetből egyáltalán nem lóg ki, olyan híd épült, amely belesimul környezetébe.

Jelentősen javulnak a közlekedési feltételek a városban

A Vörösmarty utca 570 méter hosszúságban kétsávosról négysávosra bővült, kanyarodó sávok építésével. Ez vezet fel az Y-hídra, amelynek egyik ága a Martinkertváros felé, a másik pedig a Tiszai pályaudvar felé tart.

Az új 2×2 sávos Vörösmarty utca a mai kornak megfelelő, rendezett városkép kialakításának egyik alapja, amely a szintén 2×2 sávos kialakítású Y-híddal együtt hozzájárul ahhoz, hogy a gépjárművel közlekedők gördülékenyebb városi közlekedésben vehessenek részt.

A Király és a Vörösmarty utcák keresztezésében a meglévő jelzőlámpás csomópont helyén új, korszerű, háromsávos, jelzőlámpával szabályozott turbó rendszerű körforgalom épült, ahol a jelzőlámpák 0-24 órás időintervallumban biztosítják a biztonságos közlekedést. A turbó körforgalom olyan többsávos csomópont, melyben párhuzamosan vezetett sávokat az útfelületből kiemelkedő bordákkal választanak el. Ezért alapfeltétel, hogy a közlekedők a tovább haladási irányuknak megfelelő forgalmi sávot válasszák, így a csomópontban az áthaladás gyorsabbá és biztonságosabbá válik.

A Soltész Nagy Kálmán és a Vörösmarty utca keresztezésében lévő jelzőlámpás csomópontot is átépítették, új kanyarodó sávok létrehozásával, továbbá a projekt részét képezte a Kisfaludy utca 175 m-es korrekciója és burkolatépítése is.

Az elkészült és a forgalom részére átadott projektelemekkel nem ért véget a beruházás, mivel a közel 420 m hosszú – egy 30 m hosszúságú kerékpáros ívhidat is magába foglaló, a Martinkertvárost a Szinva-parti kerékpárúttal összekötő kerékpárút kivitelezése az időjárási körülmények függvényében jelenleg is folyamatban van. A munkálatokbefejezési határideje 2023. május 31., ezt követően a forgalomba helyezési eljárás után, várhatóan 2023. július végén vehetik igénybe a kerékpárutat a bringások.

A projekt során megvalósult létesítményeknél meg kell említeni a híd lábánál megépült, úgynevezett Összművészeti Alkotóparkot is, melyet Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata vesz majd használatba.

Csöbör Katalin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. sz. választókerület országgyűlési képviselője elmondta: “A több, mint 15 milliárd forintos kormányzati támogatásból megépített Y-híd projekt, Miskolc történelmének egyik legkomplexebb és egyik legdrágább infrastrukturális fejlesztése része volt. Az elmúlt 3 év rendkívüli türelmet és megértést kívánt – elsősorban a Martinkertvárosban és a Szirmán élők – a miskolciak részéről.  Úgy gondolom, hogy mindenképpen köszönet jár az itt élőknek, hogy elviselték az Y-híd projekt építésével járó kellemetlenségeket! A munkálatok még folytatódnak, hiszen kormányzati támogatással felújítjuk a Kisfaludy utcai vasúti felüljárót is. Ez ugye eredetileg nem volt része az Y-híd projektnek. Ezen felújítási munkálatokkal, valamint a kerékpáros híddal várhatóan 2023 tavaszára készül el a kivitelező.”

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese kiemelte: Miskolc közlekedésének fejlesztése tovább folytatódik. A 3. sz. főút további tehermentesítő szakaszainak tervezését a RODEN Mérnöki Iroda Kft. végzi. A következő két év feladata az építési engedélyek megszerzése és a kiviteli tervdokumentáció elkészítése is. A tervezési projekt befejezése 2024. II. negyedévében várható.

 

A beruházás hazai forrás felhasználásával, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban hazai forrásból valósult meg. A kivitelezést a He-Do Kft. végzi nettó 15,5 milliárd Ft értékben.

Forrás: A beruházást a magyar állam finanszírozza.

2022. december