Megvannak a vállalkozók az M44-es építésére, tavasszal indul a kivitelezés

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában valósul meg az M44, egyik ütemének a Tiszakürt-Kondoros szakasz építése. A 62 km hosszú szakasz építése három ütemben valósul meg. A nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes, legalacsonyabb ajánlatot tevő kivitelezők: I. ütem Tiszakürt-Kunszentmárton között Duna Aszfalt Kft. – Hódút Kft. 56,5 milliárd forint; a II. ütem Kunszentmárton-Csabacsűd között EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft. – Swietelsky Magyarország Kft.- Soltút Kft.- A-Híd Zrt. 43,98 milliárd forint; a III. ütem Csabacsűd-Kondoros között Duna Aszfalt Kft. – Hódút Kft. 45,2 milliárd forint. Az útszakasz megépítéséhez szükséges forrás a hazai költségvetés terhére biztosított.

Tovább

AZ M44 GYORSFORGALMI ÚT ÉPÍTÉSÉRE A FORRÁS RENDELKEZÉSRE ÁLL

A 111 km hosszú M44 gyorsforgalmi út építése három ütemben valósul meg. Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyét átívelő, 62 km-es Tiszakürt Kondoros közötti leghosszabb szakasz kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési felhívás június elején megjelent, a közbeszerzési eljárás jelenleg folyamatban van a NIF Zrt.-nél. Eredményes eljárás esetén a nyertes kivitelezővel szerződéskötés év végén várható, a látványos kivitelezési munkálatok 2017 elején megkezdődhetnek. A nyomvonalon a fa-és cserjeirtás befejeződött, az előzetes régészeti próbafeltárás is megtörtént. Az útszakasz megépítéséhez szükséges forrás a hazai költségvetés terhére biztosított.

Tovább

Év végén megkezdődhet az M44 Tiszakürt Kondoros szakaszának építése

A 111 km hosszú M44 gyorsforgalmi út építése három ütemben valósul meg. Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyét átívelő, 62 km-es Tiszakürt Kondoros közötti leghosszabb szakasz kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési felhívás a mai napon megjelent. Eredményes közbeszerzési eljárás esetén a kivitelezés 2016 év végén megkezdődhet. Az új nyomvonalon, 2×2 forgalmi sávos kiépítésű gyorsforgalmi úton 4 különszintű csomópontot, 44 […]

Tovább