M4 autópálya és a 42. sz. főút teherforgalmi összekötéséhez szükséges tervezői feladatok elvégzése

M4 autópálya és a 42. sz. főutat összekötő teherforgalmi összekötő út (4808. j. út) 11,5 t megerősítésének, valamint Bedő és Nagykereki települések új nyomvonalon vezetett elkerülő útjainak megvalósításához szükséges EVD, engedélyezési terv, a megvalósításhoz szükséges engedélyek megszerzése, illetve a kiviteli tervek elkészítése.

Tovább

M8 nyomvonalán M7 – Dunaújváros és Dunavecse – Kecskemét közötti szakasz fejlesztése

Az M8 gyorsforgalmi út M7 autópálya – Dunaújváros (M6) csomópont közötti, illetve a Dunavecse – Kecskemét (M5) közötti szakaszán egységesen 2x2 sávos autópályává fejleszthető gyorsforgalmi út előkészítése van folyamatban, 20 m széles koronaszélességgel, elválasztó sávval. Ezzel megvalósul a dunaújvárosi Pentele híd tervezett funkciója is, mellyel összeköti a kelet-nyugati országrészeket is.

Tovább

Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. sz. főút és 86. sz. főút közötti szakasz megvalósításának előkészítése, valamint az M1 autópálya Moson pihenőhely átépítésével új autópálya csomópont megvalósításának előkészítése

A Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. sz. főút és 86. sz. főút közötti mintegy 2,8 km hosszúságú útszakasz, valamint az M1 autópálya Moson pihenőhely átépítésével új autópálya csomópont megvalósításának előkészítéséhez kapcsolódóan a környezetvédelmi tervek, az engedélyezési tervek és a kiviteli tervek elkészítése, illetve a jogszabályok által előírt, jogerős engedélyek megszerzése.

Tovább

M8 autóút Körmend-Rábafüzes országhatár közötti 2×1 sávos szakaszhoz kapcsolódó Mérnökségi telep megvalósítása

A projekt az M8 autóút Körmend-Rábafüzes országhatár szakasz 2x1 sávos építéséhez kapcsolódó, annak megvalósulását követő üzemeletetési feladatok ellátását szolgáló új mérnökségi telep létesítését jelenti. A projekt jelenleg előkészítési fázisban van, feladata a megvalósításhoz szükséges engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, a szükséges létesítési, útépítési, környezetvédelmi engedélyek…

Tovább

M1 autópálya 2×3 sávra bővítése Budapest és Győr között projekt előkészítése: 1. szakasz M0 – Tatabánya-Újváros közötti szakaszon

Meglévő M1 autópálya 2x3 sávos bővítése M0 csomóponttól Tatabánya Újváros csomópontig. A 2x3 sávos kialakítással együtt a pálya rekonstrukciója is megvalósul, hídműtárgyak szélesítésével, komplex és egyszerű pihenőhelyek átlakításával, bővítésével. A projekt része a Bicskei mérnökség fejlesztése.

Tovább

Békéscsaba megközelítése, M44 Szentkirály- Lakitelek

4,6 km hosszú 2x2 forgalmi sávos osztott-pályás gyorsforgalmi út megvalósítása műtárgyakkal valamint a szükséges közmű építéssel és kiváltással együtt. 1 db komplex pihenőhellyel kombinált külön szintű csomópont és összesen 2 db híd-műtárgy épül.

Tovább

Göd, M2 gyorsforgalmi út 26+692 km szelvényben új csomópont előkészítése

Engedélyezési tervek elkészítése egy különszintű csomópontra az M2 autóút 26+692 km szelvényének térségében Göd település mellett a meglévő M2 feletti felüljáró felhasználásával. A tervezett „félcsomópont” a Budapest irányából történő lehajtásra és a Budapest irányába történő felhajtásra nyújt távlati lehetőséget. A különszintű csomópont részeként két körforgalmú csomópont is megtervezésre kerül.

Tovább

M0 autóút kiegészítő munkái- szakaszolt projekt- Zajvédelmi beruházások megvalósítása az M0 déli szektor 9+345-11+517 km szelvények között

Az M0-M6 autópálya csomópont lehajtó ága mellett 287 m hosszan, az M0 ap- 7 sz. főúti csomópont lehajtó ágai mellett összesen 637 m hosszan megépült  zajárnyékoló falakra Budapest Főváros Kormányhivatal Közlekedési Főosztálya a forgalomba helyezéshez 2019. június 13-án kiadott határozatában az engedélyt megadta. Az elkészült zajárnyékoló falak forgalomba helyezése megtörtént. A projekt forrá…

Tovább

M3-M35 autópálya, görbeházi csomópont fejlesztése

Az M3-M35 autópályák elválási csomópontjában a Nyíregyháza-Debrecen („C” ág) és a Debrecen-Nyíregyháza („D” ág) irányú forgalom csomóponti összekötő ágainak, valamint az üzemi fordulónak megvalósítása.

Tovább